LX. évfolyam, 13. szám, 2016. április 1.
A hagyományosan deficites állami kutatásfinanszírozás és ezen belül az MTA kutatóintézeti hálózatának költségvetési támogatottsága olyan mélyre süllyedt, hogy azt már aligha lehet spontán folyamatnak tekinteni.
Navigare necesse est
A „reform”: forráskivonás, központosítás és épületgazdálkodás
Erőforrás-bővítés nélkül nem létezhet reform. Az akadémiai kutatóintézet-hálózat központokba szervezését az MTA 2011 decemberében tartott rendkívüli közgyűlésén határozta el. Ezzel párhuzamosan az MTA kutatóintézet-hálózatának költségvetési támogatása mintegy húsz százalékkel csökkent. Ugyancsak ekkor vonják a kutatást, fejlesztést és innovációt közvetlen kormányzati irányítás alá (Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal – NKFIH, Hivatal), és kiterjesztik újabb tevékenységi területekre (agrárium, ipari fejlesztések). Ennek „spontán” következménye a hazai pályázattámogatások moratóriuma lett – gyakorlatilag öt évre. Mára a korábban a kormánytól függetlennek tekinthető kisebb kutatási programok (OTKA, MTA Posztdoktori) is a Hivatal égisze alá kerültek, forrásuk csökkent. Szóbeszéd tárgya a központosított kutatóintézet-hálózat NKFIH- és a központosítás alá nem vont MTA-intézetek minisztériumi jogkörbe vonása.
A költségvetési támogatáscsökkentéssel és/vagy finanszírozási stoppal párosuló központosítási törekvést mára kiegészíti a kutatási tevékenységeket folytató állami intézetek megszüntetése, átszervezése (Agrárgazdasági Kutató Intézet, Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ és a patinás Magyar Földtani és Geofizikai Intézet). Nem bízhatunk tehát a kutatási hivatal, de a kormányküldött kancellárok felügyelete alá vont egyetemek forrásbevonó képességében sem a költségvetési támogatás elosztásáért vívott harcban. A kutatásfinanszírozás állami irányítású forráscsökkentése, intézményi és tematikus sokszínűségének szűkítése tudományos ellenforradalomnak nevezhető, amely a tudományban lejátszódó világtendenciákkal ellentétes, ráadásul, a kutatás-fejlesztésre adott erőforrások építkezésekbe konvertálása konfliktusba kerülhet EU-támogatásának feltételeivel is.
A kutatás-fejlesztésre adott EU-támogatás jelentős hányadát ugyanis épületekre fordítják, miközben a kutatás-fejlesztés működésképtelenné válik, Magyarország a kutatási világrangsorban egyre lejjebb csúszik, és a hagyományosan zéróhoz közeli innováció változatlanul stagnál.
Az építkezéssorozat stációi a következők. Orbán Viktor 2013 novemberében átadta az MTA Természettudományi Kutatóközpont új épületét („Q2 beruházás”, MTA TTK), majd a „Humán” házat 2017 januárjában, az „Agrár” kutató- és látogatóközpontot pedig 2018 első negyedévében tervezik átadni, épületenként mintegy 7–10 milliárd forint költséggel. A „Humán” ház befejezésének határideje összefügg a Nemzeti Hauszmann-tervben foglaltakra hivatkozó kormányhatározattal. A minisztériumok budai várnegyedben történő elhelyezésével kapcsolatban tervezett átalakítások megkezdésének feltétele, hogy a vonatkozó MTA-intézetek kiköltözzenek a pesti „Humán” házba. De a várban lévő MTA-ingatlanok értéke sokszorosa a „Humán” házénak: az MTA vagyonvesztése nyilvánvaló. Ezért vagy másért, a Nemzeti Hauszmann-terv társadalmi támogatottsága csökkenőfélben van.
Az alaptörvényben a Magyar Tudományos Akadémiával azonos státuszba helyezett Magyar Művészeti Akadémia (MMA) költségvetési támogatása növekszik, hatásköre szélesedik, éppen egy „esztétikai” kutatóintézet létrehozásán ügyködik. Ez az MMA sok megszerzett épülete közül a Hild-villába költözik majd. A „Humán” ház intézeteinek/intézményeinek száma is változó. A Bartók-archívum a család, a zenei közélet és a köztársasági elnök közbenjárásával marad a várnegyedben, ugyanakkor a Lukács-archívum – a hazai és külföldi tiltakozások ellenére – elhagyni kényszerül Belgrád rakparti bérelt emlékhelyét, Lukács György egykori lakását. A Bartók-archívumtól független Bartók Emlékházat senki nem akarja bezárni, de Lukács György emlékhelye a lakásbérlet felmondásával megszűnik.
A modern épületek feltételezett csökkenő rezsijének „koncepciója” mindent felülír, nincsenek a hatalmas, esetenként szakmailag kezelhetetlenül heterogén tematikájú kutatóközpontok létrehozását megelőző, működtetést és fenntarthatóságot elemző hatástanulmányok.
A zászlóshajó
Az alábbiakban arra kívánom felhívni a figyelmet, hogy a voluntarista döntések előkészítésének elégtelensége, a megfelelő monitoring és kontroll hiánya a megvalósulás során, továbbá a helyi szintű vezetés dilettantizmusa hogyan vezetett az MTA Természettudományi Kutatóközpontjában (MTA TTK) krízishelyzethez, a kutatói munka remélhetően átmeneti, jogellenes szüneteltetéséhez és kényszerű kutatói elbocsátásokhoz.
A harci hasonlattal „zászlóshajónak” titulált kutatóközpontba költöző intézetek jelentős mértékben és folyamatosan átszerveződtek. A 2010–2011-es terveknek megfelelően költözött a Pusztaszeri úti telephelyen működő Kémiai Kutatóközpont három intézete (Szerves Kémiai, Molekuláris Farmakológiai, Anyag- és Környezetkémiai), az Enzimológiai Intézet és a Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézet. Az eredetileg a központhoz akkreditált Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézet csillebérci telephelyén maradt, és 2015-ben átkerült az MTA Energiatudományi Központjába. (A Pusztaszeri úti telephelyet és öt épületét az MNB vásárolta meg közel hárommilliárd forintért, az összeget az MTA gazdasági vezetése által alapított kft.-ben őrzik.) 2014‑ben, diszciplináris „profiltisztítás” keretében az MTA TTK-ban megszűnt a Molekuláris Farmakológiai Intézet, kutatócsoportjai a központ négy megmaradó intézetébe kerültek át. Az MTA TTK-hoz új kutatócsoportok csatlakoztak az MTA „Lendület”, illetve a Nemzeti Agykutatási Program (NAP) keretében. Átmeneti MTA bértámogatással létrejött egy közvetlenül a főigazgatóhoz akkreditált Agyi Képalkotó Központ (AKK) és kialakításra került a funkcionális mágneses rezonancia képalkotó (FMRI) berendezés helye. A beköltözéskor felmerült, illetve utólagosan keletkezett átépítési igények miatt a beruházást realizáló Projektiroda helyben maradt, az átalakítási és projektirodai költségeket nem vagy csak részben fedezte az MTA.
2015 tavaszán megvalósult az MTA egyik legnagyobb infrastrukturális beruházása. Saját pályázatból és különböző egyéb pályázati támogatásokból képalkotó berendezést szereztek be és helyeztek üzembe, az FMRI-t. Ekkor derült ki, hogy a szerződés szerinti, egyösszegű, mintegy hatszázmillió forintnyi kifizetést az MTA TTK már csak kölcsön igénybevételével tudja realizálni, ami felgyorsította a krízishelyzet felismerését az MTA választott vezetői és a szakmai nyilvánosság előtt.
Megszűnt az MTA TTK likviditása, kiderült a fedezet nélküli hiány ténye és annak nagyságrendje, amelyet az is súlyosbított, hogy az üzembe helyezett készülék egy év múltán is lényegében parkol, alacsony szintű kihasználtsága és magas fenntartási költségei miatt hiányt termel. Mindez bérfinanszírozási problémákat okozott, melyek kezelésére mintegy fél éven át kényszerűen vesztegelt a kutatómunka, s egyúttal a pályázati szerződések teljesítése. Feltehető, hogy a szokásos költségtényezőket, továbbá a ház működtetését és karbantartási költségeit biztosító alapterhelésen túl, a rezsi az MTA TTK főigazgatói adminisztráció, a gazdasági vezetés és a főigazgatóhoz allokált szakmai központ működését is finanszírozta. A magas, átláthatatlan, ráadásul utólag kalkulált rezsi csökkentése érdekében a kutatócsoportok vezetői megkezdték laborterületeik „vissza”-adását. Ezzel a védekező reakcióval a járulékos rezsi csökkenthető, de az üresen hagyott laborterületek fenntartási rezsijének terhe relatíve növekszik, és a kutatóik által elhagyott laboratóriumok ténye több mint lehangoló látványossággá vált.
2013–14 folyamán az MTA TTK kutatói közössége egyrészt költözött, másrészt áttért a főigazgató közvetlen irányítása alatt álló, mintegy ötven „független” kutatócsoportból álló működésre. Az így létrejött, főigazgatóhoz centralizált, „lapos” szervezeti struktúrában az intézeteknek mint szakmai és szervezeti egységeknek a szerepe gyakorlatilag megszűnt, igazgatóinak hatásköre lényegében már csak adminisztratív tevékenységekre korlátozódott. Az MTA TTK főigazgatója, főigazgató-helyettese és gazdasági vezetői nem vagy csak későn ismerték fel az MTA TTK költségvetési alaptámogatásának súlyos elégtelenségét, illetve az alapításakor széttagolt, majd költözéskor egységesített gazdasági adminisztráció szabályozatlanságát és szabálytalan működését. A gazdasági vezetés az indokolt és/vagy erőltetett vagy indokolatlan szervezeti változásokkal nem tudott lépést tartani. A meglévő működési zavarokat tovább fokozhatta a költségvetési elszámolás rendjének 2014‑ben bekövetkezett megváltozása. Az MTA gazdasági igazgatója sem ismerte fel idejében és nem kezelte megfelelően a szabályozatlan gazdasági működési, könyvelési és kapcsolódó túlköltekezési problémákat, noha erre az Állami Számvevőszék vizsgálatai és az MTA TTK által kért kölcsönök felhívhatták volna a figyelmét.
Az MTA költségvetési támogatásának biztosítania kellene a kutatóintézet hálózatában dolgozó kutatók bérét és annak járulékait. Ez már régóta nincs így, és ezért a hiányzó bértöbbletet, valamint az összes többi kutatási költséget pályázati vagy egyéb erőforrásokból kell biztosítani. A biztonságos finanszírozás szempontjából meghatározó a költségvetési támogatás aránya, a pályázati és más szerződéses erőforrások folyamatossága, azok előfinanszírozási mechanizmusa és a bennük elszámolható bér- és rezsihányad. Az MTA TTK költségvetési támogatása évek óta nem biztosítja még a határozatlan állományú kutatók bérét és járulékait sem, nemhogy a kutatás egyéb költségeit (rezsi, dologi, eszközbeszerzési, szolgáltatási, szellemitulajdon-védelmi, publikációs és konferencia-részvételi költségek etc.). Ezeket más forrásokból, jellemzően egyéb, címkézett pályázati erőforrásokból biztosították, veszélyeztetve ezzel az MTA TTK pályázatokon foglalkoztatottai bérének kifizetését, a pályázati szerződésben vállalt feladatok teljesítését. Növekvő belső hiányra, bértömeg-kifizetési és kutatásfinanszírozási problémákra az MTA TTK főigazgatója ad hoc, szakmailag indokolatlan és sokszor önkényesnek minősíthető döntésekkel reagált. 2015 nyarán, az MTA elnöke által kért, a helyzet konszolidálására tett javaslattal összhangban az MTA TTK főigazgatója ismét decentralizált. Lényegében az intézeti igazgatókra hárította a csődhelyzet kezelését, vagyis a kutatói létszámleépítést és az egyéb kutatási költségek kritikus visszatartását, miközben a felduzzadt bértömegű és rosszul működő központi adminisztrációt változatlanul hagyta.
Az MTA választott vezetői tavaly áprilisban új gazdasági vezetőt neveztek ki a TTK-ba, és novemberben nem újították meg pozíciójában a lejáró mandátumú főigazgatót. A felismert krízishelyzet megoldásának előkészítésére az MTA elnöke elrendelte a kutatóközpont szakmai és pénzügyi átvilágítását. A szakmai átvilágító bizottság nyilvánosságra hozott jelentése szerint a működés stabilizálása és fenntartható fejlődésének érdekében kényszerűen szükségessé vált létszámleépítést nem „fűnyíróelven”, hanem a „kiváló”, „jó”, „átszervezendő” és „megszüntetendő” kutatócsoport minősítéseknek megfelelően szabad csak végrehajtani. Az MTA elnöke által elfogadott pénzügyi vizsgálat szerint az így keletkező hiány nagyságrendje elérte az egymilliárdot. Megkockáztatható, hogy a közalkalmazotti bértábla kormány által bejelentett módosítása további létszámleépítésekhez, súlyos működési zavarokhoz, a kutatóintézeti központok általános krízishelyzetéhez vezet, amire az MTA választott vezetőinek és gazdasági vezetésének időben fel kellene készülnie. A többi kutatóközpontnál is meglévő deficit pótlására gyors megoldást kínál az MTA egykorvolt tematikus pályázati rendszerének megújítása az MTA vagyongazdálkodásából származó jövedelmek terhére. Ez nem jelentheti azonban azt, hogy az elrendelt béremelést az MTA saját erőből kell hogy biztosítsa.
*
A „zászlóshajó” példája is mutatja, hogy a hagyományosan deficites állami kutatásfinanszírozás és ezen belül az MTA kutatóintézeti hálózatának költségvetési támogatottsága olyan mélyre süllyedt, hogy azt már aligha lehet spontán folyamatnak tekinteni. Elhatározás és ideológia is kellett hozzá. Ellenkező esetben ugyanis még a centralizálási „reform” előtt fel lehetett volna tárni a „mennyibe kerül” kérdést. Érdemi, az új központok és kutatóházak valós és/vagy vitatott „rezsicsökkentésén” túlmutató, a működés alternatíváira kiterjedő, a szervezeti és működési feltételeket elemző hatástanulmány nem készült sem a természettudományi központ, sem a „Humán” kutatóház vonatkozásában. Legalább ez utóbbit pótolni kellene – még a beköltözés előtt! Az „Agrár” kutató- és látogatási központ esetében is elérkezett az idő az érdemi tervezésre. Amennyiben „hajózni szükséges”.
(A szerző professor emeritus, MTA TTK)